A fogászati igazságügyi szakértői munka célja például a fogászati kártérítési igények esetén vagy balesetek alkalmával olyan speciális információk nyújtása a nyomozóhatóságnak, bíróságoknak, ügyvédi irodáknak vagy más szerveknek, amelyek segítenek a jogilag helyes döntés meghozatalában. Fontos megérteni, hogy minden eset egyedi és a folyamat részletei az adott helyzettől függően változhatnak. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az aktuális szakértői feladat egy polgári peres ügy vagy egy fogászati sérüléssel járó büntető ügy, illetőleg egy egészségügyi hatósági vizsgálat. Az igazságügyi szakértői vizsgálatok támogatják az adott eset jogilag korrekt és igazságos kimenetelét.
1. Konzultáció
Az első lépés a konzultáció, ahol a szakértő személyesen találkozik az érintett felekkel és részletesen megbeszélik az ügyet. Itt tisztázódnak az ügy részletei és a további elvégzendő vizsgálatok szükségessége.
2. Információgyűjtés
Ez a fázis a releváns dokumentumok összegyűjtéséről szól. Az orvosi röntgenek, CT felvételek, korábbi kezelési jegyzőkönyvek, a páciens beavatkozáshoz hozzájáruló nyilatkozatai és a fogászati lenyomatok is ide tartoznak. Az igazságügyi orvos szakértő feladata az információk fontossági sorrendjének meghatározása.
3. Klinikai vizsgálat
Az igazságügyi szakértői vizsgálat mindig személyazonosítással kezdődik. A klinikai vizsgálat során a szakértő részletesen megvizsgálja az érintett területet és problémát. Az objektív eredmények érdekében, az aktuális állapot részletesebb megismeréséhez további képalkotó vagy egyéb speciális vizsgálatokat is elvégezhetnek. Ebben a szakaszban szokott fotó dokumentáció is készülni a kérdéses területről.4. Eredmények értékelése
A vizsgálat után a szakértő összeveti a dokumentumokban talált adatokat a páciens aktuális fogászati állapotával, panaszaival és sérüléseivel. Szükség lehet további konzultációkra a kezelést végző fogorvossal, fogtechnikussal vagy az esetleges sérülést okozó személyekkel.
5. Szakvélemény elkészítése
Az eredmények alapján készül a részletes szakvélemény, amely tartalmazza a vizsgálat összes lényeges információját, az eredményeket és a következtetéseket. Ez a dokumentum fontos alapja lehet a jogi eljárásnak.
6. Zárás
A szakértő fontosnak tartja megjegyezni a következőt: A szakértői vélemény önmagában a hibás fogászati kezelést végző fogorvosra semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tehát nem kell kártérítést fizetnie és nem szükséges a hibás fogászati kezelést helyrehoznia vagy közreműködnie a helyreállításban. Kártérítésre a műhibát elkövető orvost vagy más szakembert jogi úton lehet kötelezni, ezért az igazságügyi fogorvos szakértő azt javasolja ügyfeleinek, hogy érdekeiket a szakértői vélemény alapján, jogi képviselő bevonásával érvényesítsék. Kifejezetten javasolja, hogy az ügy kezdetétől legyen a páciens segítségére egy ügyvéd, mert ez nagyságrendekkel növelheti az érdekérvényesítés sikerességét.
Ha Ön is elégedetlen volt fogászati kezelésével, és úgy érzi, szakértő bevonása szükséges az ügy rendezéséhez, vegye fel velünk a kapcsolatot!